128697

Képes beszámoló Vizkelety András születésnapi köszöntéséről

 

Az ünnepelt
Az ünnepelt

 

Az Akadémia Székházában népes ünneplő sereg gyűlt össze a Felolvasóteremben, hogy tisztelegjen Vizkelety András előtt a nemrég ünnepelt 80. születésnapja alkalmából, és megismerkedjen az ezen alkalomra az ünnepelt tanulmányaiból megjelentetett, Ad Fontes című kötettel, amelyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatói, Berzeviczy Klára, Jónácsik László és Lőkös Péter szerkesztett.

Schubert-dalok
Schubert-dalok

Az ülést Paládi-Kovács Attila, a Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának elnöke nyitotta meg. A megjelenteket köszöntő szavai után Schöck Atala operaénekes, Vizkelety professzor úr volt tanítványa énekelt három Schubert-dalt, Csernus Katalin gitárművész kíséretével.

Paládi-Kovács Attila
Paládi-Kovács Attila köszöntőt mond

 

A zenei köszöntőt követően Paládi-Kovács Attila mondta el az ünnepeltnek szóló beszédét, amelynek teljes szövege ide kattintva olvasható.

A kötet átadása
A kötet átadása

 

 

 

A Szent István Társulat Könyvkiadónál megjelent kötetet Sarbak Gábor, a Szent István Társulat elnöke adta át Vizkelety professzor úrnak, aki a közönséggel együtt ez alkalommal láthatta először a szép kiállítású könyvet.

Bernáth Árpád
Bernáth Árpád köszöntőt mond és ismerteti a kötetet

 

A kötet küllemének megismerése után Bernáth Árpád professzor emeritus mutatta be a kötet tartalmát. Ismertetőjének teljes szövege ide kattintva olvasható.

Vizkelety professzor köszönetet mond
Vizkelety professzor úr köszönetet mond

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Az ünnepi esemény zárásaként Vizkelety professzor úr kedves szavakkal mondott köszönetet, majd sokak örömére dedikálta a frissen megjelent kötetet.

Dedikálás
Vizkelety professzor úr dedikál

 

Ezúton is Isten éltesse Vizkelety professzor urat!

A fotókat készítette: Kerekes Zoltán, Copyright: Goethe Intézet, Budapest