136587

Elhunyt Szabad György történész, az MTA rendes tagja

Életének kilencvenegyedik évében pénteken elhunyt Szabad György történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az 1924-ben Aradon született akadémikus az újkori magyar történelem, gazdaság- és társadalomtörténet, közelebbről a magyarországi polgári átalakulás kutatója volt.

Szabad György 1969-től az MTA doktora, a Történettudományi Bizottság, valamint a Magyar–Lengyel Történész Vegyesbizottság tagja volt. 1982-ben választották az MTA levelező, 1998-ban pedig rendes tagjává. Kutatói munkásságát 1965-ben és 1973-ban Akadémiai Díjjal, 2006-ban Széchenyi-díjjal ismerték el. 1991-ben kapta meg az Európa Tanács Pro Merito-díját, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével pedig 2000-ben tüntették ki. 1990 és 1994 között az Országgyűlés elnöke volt.

Szabad Györgyöt az Országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia saját halottjának tekinti.

Szabad György (1924-2015)
Szabad György (1924-2015)

 

Szabad György rövid életrajza

1924. augusztus 4-én született Aradon zsidó vallású polgárcsaládban, szülei Trianon után is fenntartották magyar állampolgárságukat. Az apját ért súlyos, nem egyszer fizikai inzultusok miatt a család 1932-ben Kolozsvárról Budapestre költözött, Szabad György már itt fejezte be iskolai tanulmányait. 1942-ben érettségizett, továbbtanulási kérelmét a numerus claususra hivatkozva, zsidó származása miatt elutasították. Másfél évig kertésztanoncként dolgozott, Magyarország német megszállása után kényszermunkára, majd katonai munkaszolgálatra hívták be. Innen sikerült megszöknie, a vészkorszakot egy önfeláldozó családtag segítségével élte túl.

1945 januárjában a Független Kisgazdapárt tagja lett, de egy év múlva, miután az 1945-ös választásokat megnyerő pártnak koalícióra kellett lépnie a szovjetek támogatását élvező kommunista párttal, majd a kommunisták nyomására 20 képviselőjét ki kellett zárnia, 1946 tavaszán kilépett a pártból. Ezután semmilyen párttevékenységet nem folytatott 1989-ig. Az 1956-os forradalom idején a bölcsészkari, illetve a történész forradalmi bizottság tagjává választották, emiatt később zaklatták a hatóságok, de eljárást nem indítottak ellene.

1945-ben kezdte meg tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem (1950-től Eötvös Loránd Tudományegyetem, ELTE) történelem-levéltár szakán, diplomáját 1950-ben szerezte meg. Közben első feleségével egy öröklött szőlő-gyümölcsösben gazdálkodott is, de mintagazdaságukat a kuláklistás időkben fel kellett adniuk. 1951-ig az Országos Levéltár gyakornoka, 1954-ig aspiráns volt az ELTE bölcsészkarán. 1954-ben az új- és legújabb kori magyar történeti tanszéken adjunktussá, 1956-ban docenssé, 1970-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, s innen vonult nyugdíjba 1994-ben.

A történelemtudomány kandidátusa címet 1955-ben, a történettudományok doktora címet 1969-ben szerezte meg. 1982-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, 1998-ban pedig rendes tagja. Szakterülete az újkori magyar történelem, pályája kezdetétől a polgári átalakulás problémakörét kutatta. Több művében foglalkozott Kossuthtal, mint a „nemzeti újjászületés” meghatározó alakjával. Számos könyve, tanulmánya jelent meg magyarul és idegen nyelveken.

A rendszerváltás hajnalán, 1987-ben részt vett és felszólalt Lakitelken a Magyar Demokrata Fórum (MDF) zászlóbontásának is tekintett értelmiségi tanácskozáson. Alapító tagja, 1989 tavaszán elnökségi tagja lett a párttá alakult fórumnak. Közreműködött az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) munkájában és - Antall József és Sólyom László mellett - az MDF delegátusa volt a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon. A többpárti demokráciába történő békés átmenet közjogi kérdéseinek tisztázásában nagy szerepe volt hatalmas történelmi ismeretanyagra támaszkodó, higgadt érvelésének. 1989 júniusában ő terjesztette elő az EKA politikai szándéknyilatkozatát, az MDF részéről egyik aláírója volt a háromoldalú politikai tárgyalásokon a sarkalatos közjogi kérdésekben megszületett, az alkotmányos fordulatot megalapozó 1989. szeptember 18-i megállapodásnak.

Az 1947 utáni első szabad többpárti parlamenti választásokon, 1990-ben az MDF győzött, Szabad György a párt budapesti listájáról került be a parlamentbe. Az MDF és a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) megállapodása értelmében 1990. május 2-án Szabad Györgyöt választották meg az Országgyűlés első alelnökévé, és az államfői teendőket ellátó házelnök, az SZDSZ-es Göncz Árpád helyett ideiglenesen a házelnöki teendők ellátásával bízták meg. Házelnökké augusztus 3-án választották meg, a tisztséget a ciklus végéig töltötte be. Fejből mondott, választékosan fogalmazott beszédeivel reprezentálta a polgári demokrácia útjára lépett ország törvényhozását.

Szabad Györgyöt 2000-ben az ország legmagasabb kitüntetésével, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki. A szakszerű magyar történetírás megújításában való tevőleges részvételéért, a magyarországi újkorkutatás legjobb hagyományait követő munkásságáért, életműve elismeréseként 2006-ban vehette át a Széchenyi-díjat.

(Forrás: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)